Hello January, Hello 2014!

Bizony, ennek az évnek is vége, hihetetlen gyorsan eltelt. Nekem nagyon emlékezetes volt, imádtam 2013-at. :) Az évet összegezni is fogom egy külön bejegyzésben, ráadásul a kolikarácsony is hamarosan érkezik, csak kicsit el vagyok csúszva, de igyekszem, jobb később, mint soha. Az évzáró bejegyzésben helyet kap egy kis intro is, megosztom Veletek a terveimet 2014-re. :) [lehet, hogy már  bőven januárban posztolom, de értsétek úgy, hogy még december volt :D]


MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK BOLDOG, EGÉSZSÉGBEN
ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!


A szokásos hónapköszöntő is érkezik most, hiszen itt van a január! Sajnos az igazi tél még nem bukkant fel, pedig nagyon eshetne már a hó. Komoly terveim most nincsenek, vizsgák, vizsgák mindenhol. Pihenni is szeretnék majd, és végre befejezni a koliszobát, mert a jelenlegi elrendezés nem jön be. A blogon megjelennek azok a posztok, amiket fentebb említettem, és valószínűleg lecserélem a kinézetet, más stílusú lesz a blog külseje. :)

Nektek milyen lesz a január? Vannak már céljaitok?

2013 utolsó Instagramos bejegyzése

Bizony, valószínűleg más említésre méltó kép nem fog készülni, szóval jöjjön az elmúlt 2-3 hónap képtermése. Nem túl részletes, nem örökítettem meg mindent sajnos, de majd jön egy évértékelő bejegyzés, amikor mindenről lehull a lepel, és részletesen beszámolok arról, hogy milyen volt nekem ez az év.

Ez a csodás kis "kollázs" itthon készült, azóta már helyet is kapott a koleszban, az egyik szobafalon. Köszi a képeket, Képes Sport!

Kicsit lazultunk órán. :)

Boldogság-bonbonok #14


karácsonyi nagybevásárlás ♡ ajándékcsomagolás ♡ nagytakarítás ♡ Gossip Girl-t nézni ♡ családi, békés karácsonyozás ♡ saját karácsonyfa a szobámban, mely bronz, arany és piros színű ♡ kívánságlista nagy részének teljesülése ♡ hatalmas kajálások - házi beigli, házi Oreo és persze ipari mennyiségű egyéb más étel ♡ találkozni egy rég nem látott baráttal. . .

Nektek?

A nagy karácsonyi bejegyzés

Elöljáróban annyit, hogy mivel ez a blog első karácsonya, ezért le kell írnom, hogy nekem a kedvenc ünnepem csakis a karácsony lehet. Gyönyörű, hangulatos, ráadásul együtt van a család. Igen, ez okozhat vitákat is, de annyi baj legyen.

Sok ismerősöm egyszerűen utálja a karácsonyt. Megjátszásnak tartja, és a szokásos "nem csak ilyenkor kell szeretni a másikat". Bizony, ez akár jogos is lehetne, ha x családnál nem egyedül a karácsony az, amikor mindenki össze tud gyűlni, mert dolgoznak, az ország különböző pontjain, vagy akár külföldön élnek, nem járnak haza kollégiumból heti szinten, és még sorolhatnám. Nem tagadom, lehet, hogy valakinek ez az ünnep kellemetlen emlékekei lehetnek. De mindenki maga dönti el, hogy ezeket az emlékeket hordozza élete végéig, vagy új hagyományokat vezet be.

Ennyit úgy általánosságban, jöjjön az én karácsonyom. :)

A bal oldali karácsonyfa az csak sajnos műfenyő, ő található az én szobámban. A jobb oldalon szereplő ezüstfenyő pedig a "családi" az előszobában.

Sablon jókívánság


Ezúton szeretnék minden kedves, illetve kedvetlen olvasómnak boldog, békés karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet kívánni. :) Minden álmotok, vágyatok váljon valóra!

Boldogság-bonbonok #13


citromos csirkemell és rizs ♡ újra kékesfekete haj ♡ karácsonyi ajándékok beszerzése ♡ beugrani a régi sulimba ♡ gondolattérképek gyártása ♡ telefontokos kirakatokat nézni ♡ buszon is tanulni ♡ cseresznyés energiaital ♡ fárasztó vizsgaidőszak - ipari mennyiségű kávé, napi 35 idegbaj, de azért jó ♡ nagytakarítás kezdete: szekrények kipakolás, nem használt ruhák kiválogatása, mindenféle szemét kidobálása...

Nektek?

NOTD: Majdnem karácsonyi

Sziasztok drágák!
Hú, már kezdek beleőrülni a sok tanulásba, szóval úgy döntöttem, hogy pihenek egy picit. Ennek eredménye a következő manikűr, és persze a bejegyzés. Hamarosan jön a karácsony, ezért játszottam a színekkel egy kicsit, Zöld, piros, fekete és nude lakkot alkalmaztam. Igyekeztem a csillogást elkapni, de sajnos béna fotós vagyok.

Mai Lookbook dózis

Jóóó reggelt!
Haha, kamuzok, fél 12 van már. :D Mik a terveitek mára? Nekem tanulás-tanulás-tanulás és kajálás, meg tanulás is. Átérzem ezt a vizsgaidőszak dolgot. Sajnos az időm is kevesebb, azt vallom amúgy, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szánja, de én most a vizsgákra való felkészülésre szánnám, a blog lehet, hogy háttérbe szorul, erről majd érkezik egy bejegyzés, ha minden jól megy. A Facebookon gyakran tájékoztatlak Titeket a hogylétem felől, meg mindenféléről, érdemes tetszikelni az oldalt. De most nem az a lényeg, hanem a Lookbook!

Elegancia mindenek felett...


Choies Coat, Romwe Sweater, In Love With Fashion Skirt, Chicwish Scarf, Style Moi Bag, Choies Tights

Boldogság-bonbonok #12



fílinges sétálás Szombathely főterén, közben forralt bor ♡ eszméletlen finom rozskenyér ♡ hipermeleg csizma (hamarosan poszt) ♡ szorgalmi időszak vége {ez egyben a vizsgaidőszak kezdete is, ami annyira azért nem jó, de igyekszem} ♡ karácsonyi ajándékok intézése ♡ Mikulásozás a koliban ♡ futsal bankett ♡ itthoni kaja ♡ mézeskalács ♡ folyosón angolozni ♡ első vizsgák felvétele...

Nektek?

Játék Mártinál


Márti játékra invitálja az embereket, Starbucks Coffee-s termoszt lehet nyerni a Facebook oldalán. Természetesen vannak bizonyos feltételek. 1. Lájkolni a Facebookon. 2. Megosztani a képet. 3. Küldeni egy fotót magatokról, amelyen kávéztok.
Teljesíthetőek, ugye? Én már jelentkeztem, szorgalmasan osztogatom meg a képecskét. Ha kedvet kaptatok hozzá, vegyetek részt Ti is.

Mai Lookbook dózis

Jóóóó reggelt!
Hogy vagytok, milyen hetetek volt? Az enyém kifejezetten gyors, ZH-kkal megtűzdelve... Bár még nincs vége a tanulásnak, holnap is vár rám egy zárthelyi. Kicsit azért pihenek is, és várom a havat!

Egyszerűen tökéletes!

Choies Coat, Rebel Couture Tee, Torques Double Ring, Flor Amazona El Dorado White Bracelet: Latin Luxe Collection, Victoria Delef Ankle Boots

Black Strap Sandals, H&M Black Leather Jacket, Handmade By Me Floral Crown

Boldogság-bonbonok #11


forralt bor ♡ David Villa születésnapja ♡ égősor, mini karácsonyfa, karácsonyi hangulat a koleszban ♡ otthon levős hétvége ♡ netbookkal jegyzetelni ♡ karácsonyi favicon ♡ Katalán mézeskalácskávé és kókuszos kávé ♡ megérkezett a melegítőm ♡ angol szakest ♡ Kosárlabda Emléktorna ♡ ,,SEKfejek vagytok..." - ,,NYME is igaz!" ♡ karaoke...

Nektek?

Kívánságlista a télre/karácsonyra

Ideje összeállítani, hogy mit is szeretnék kapni/beszerezni. Nem csak karácsonyra vonatkozik, konkrétan a télre, meg úgy utána. A legtöbb dolog koleszba kellene, de erről később. Elöljáróban annyit, hogy természetesen nem vagyonokba kerülő tételekről beszélünk. :)


1. köntös: Koleszba kellene egy, mert ha elviszem a sajátomat, akkor meg itthon nem lesz... Valami puha, és eszméletlen meleg darabra lenne szükségem! 2. sima fekete öv: Még mindig nem találtam meg a megfelelőt. 3. mamusz: Szintén kollégium, a papucsom kezdi megadni magát, pedig imádom. :( 4. meleg pulcsi: Ráleltem álmaim pulcsijára Szombathelyen, ezért őt meg is szerzem majd. 5. termosz/melegentartó pohár: Hogy előadásokra vihessek kávét. :D 6. karóra: Egy jó óra öltöztet, ráadásul nincs időm mindig előszedni a telefonomat. 7. nagy alakú pénztárca: Bizony, régóta keresem belőle is a megfelelőt. Egy sima fekete, nem lakk, semmi ilyen csicsa dolog nem kell, csak egy egyszerű, standard darab. Oly nagy kérés ez?! :( :D 8. nagy táska: Fekete? Az már van, de nem gond. Nagyon kéne, mert a netbookot szállítanom kell valamiben, néhány órán képtelenség jegyzetelni kézzel... 9. csizma: Meleg, meleg, MELEG csizma! Nem is értem, miért árulnak télre való csizmákat, amelyekben bélés sincs. Na, elkanyarodtam a témától. Ebből viszont mindenképp fekete kell, még keresem az álomdarabot.

1. alvómaszk: Szintén kolesz, rettenetesen zavar a fény, nem tudok tőle aludni. :( 2. világos farmer: Az előző menthetetlen sajnos, pedig szerettem. 3. nude borítéktáska: Mert jól kombinálható, és buliba nem viszek malaclopós táskát. :/ 4. pendrive: Sajnos a régi pendrive-om eddig bírta, a borítás lejött, egyszer működik, egyszer nem. 5. szürke cicanaci: Nem ártana egy, jó meleg, hogy hordhassam a fekete szoknyámat télen is. 6. Maybelline szempillaspirál: Vagy akármelyik másik, amelyik a szánalmasan rövid szempilláimból elfogadható hosszúságút varázsol. 7. könyv: Farkas Lívia ,,Ennél zöldebb nem lesz" című könyvét szeretném olvasgatni. :) 8. alapozó: Márka mindegy, csak fedjen...

Kedves Jézuska!
Idén igyekeztem jó lenni, sokat tanultam, kedveskedtem másoknak, kerestem munkát, próbálom anyuéknak könnyebbé tenni a dolgokat. Még inkább rendet tartok, mint eddig, udvarias vagyok, amennyire tudok. Ezért kérlek, legyél jó hozzám! *.*

CiccMicc

Nektek van ilyen listátok? Milyen tételek szerepelnek rajta?

Essence trendkiadások: Kalinka Beauty és Ice Ice Baby

Újabb rovattal bővül a kínálat, régen is "tudósítottam" az Essence háza tájáról, ezen a blogon is jelen lesznek ilyen jellegű bejegyzések. Most két Essence trendkiadást hoztam Nektek.


Az első a Kalinka nevet viseli. (haha, da vodka) Hiába vannak szemhéjpúderek, szemöldökceruzák, tincses műszempillák, pirosító, ajakecset, hajszínezők, illetve duó ajakrúzsok/szájfények, innen csak a körömlakkok és a cuki neszeszer hozott lázba. Hiába, engem meg lehet venni ilyen édes dolgokkal. (a kép klikkre nő)

Hello December


Jóóóó reggelt! Elérkezett az év utolsó hónapja is, ma már advent első vasárnapja van. Rólam köztudott, hogy szerelmes vagyok a télbe és a karácsonyba egyaránt, téli születésű vagyok, imádom ezt a 3 hónapot. :) A november hajtós volt, ráadásul szinte végig beteg voltam, rengeteg beadandó és ZH hónapja volt. De most vége...
Úgyhogy jöhet a vizsgaidőszak! :D Kár, hogy eddig egy vizsgaidőpontom sincs decemberben... Na, mindegy. Még 2 hét van a suliból, aztán jöhet a karácsony! Fel vagyok pörögve, az ajándékok elméletben már megvannak, gyakorlatban még nem. :/ A rendszer az lett, hogy 2 hetente jövök haza, ez így megfelel, bár a 3 hét sem lenne vészes. A blog életében különösebb változás nem lesz, gyakrabban jövök majd,  1-2 új, lassan állandóvá váló rovat bukkan majd fel, de az alap koncepció, és a jelenlegi design megmarad. Röviden ennyi, világmegváltó terveim nincsenek így decemberre. :)

Nektek milyen lesz a december? Vannak már céljaitok?